11. Életem meséi

Sokat gondolkoztam a bejegyzés címén, eszembe jutott a "A mese az kell" A zene az kell alapján, de aztán még is másik mellett döntöttem.

Mindig is szerettem a meséket. Gyerekként örültem mikor ment a tévében vagy, amikor anyuék megszereztek egy mesét VHS-n, képes voltam rongyosra nézni őket tátott szájjal, teljesen elvarázsolva.

Visszagondolva jó érzés, hogy olyan meséken tudtam felnőni mint a Kockásfülű nyúl, A varázsceruza, Bob és Bobek, Jamie és a csodalámpa, No megállj csak, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Nils Horgenson kalandjai és sorolhatnám még estig.

Emlékszem akkoriban volt olyan, tudomásom szerint most nem igazán van ilyen, hogy a szülők elvihették gyermeküket délelőttönkként matiné vetítésekre, és rajzfilmeket lehetett megnézni. Két mese nagyon megmaradt bennem, az egyik egy egyszarvúról szólt, a másik pedig egy pandáról. A pandás nagyon bennem él a mai napig, hisz krokodil könnyekkel sírtam végig izgulva, hogy a kis pandának sikerüljön kimentenie anyukáját a cirkusz fogságából. Japán mese volt, hatottak a gyerekek érzelmi világára és a mai napig a fülemben cseng, ahogy a kis pandamackó Gálvölgyi János hangján sírva keresi az ő mamáját.

Meselemezeim is voltak, amiket szintén imádtam hallgatni, ezek közül nagy kedvenc volt a Pinokkió, ha jól emlékszem Pogány Judit tolmácsolásában.

Egész estés mesék közül a magyar vonatkozásban a Vuk nagy kedvenc volt, Az erdő kapitánya, kamaszként meg persze a Macskafogó. A mai napig könnyesre röhögöm magam és baráti társaságban kedvenc idézet e meséből az "Én állat? Hát én vezettem?" beszólás. (persze ehhez ismerni kell a mesét, a 4 patkányt és köszönet Szombathy Gyulának, hogy az orgánumát adta ennek)

De ha már mese, akkor ennek a legnagyobb varázslója nem más, mint Walt Disney. Tudom nyálasak, meg nem fedik a valóságot, de épp az a szép bennük, hogy elvarázsolnak másfél órára és én még a dalaikat is szerettem. Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Robin Hood, Pinokkió, Micimackó, Olivér és társai, 101 kiskutya, A kishableány, Szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Oroszlánkirály. Ezek mára klasszikusok és számomra meghatározóak, bármikor képes vagyok a mai napi megnézni őket.

Legnagyobb kedvenc az Aladdin, de mégis a Micimackóban van a kedvenc jelenetem és szerintem az egyik legjobb beszólás, ami a magyar nyelv játékosságát tükrözi.

Micimackó egy kis domb körül császkál és észreveszi a lábnyomait, persze kis butus fejével azt hiszi, hogy azok másé. Csatlakozik hozzá Malacka és megkérdi mit csinál, erre Mackó azt feleli, hogy követi a lábnyomokat és probálja megtalálni azok gazdáját, mely szerinte egy menyété. Ketten mennek tovább és egy idő után persze feltünik, hogy már két féle lábnyom van. Ekkor Malacka megkérdezi öreg barátját, hogy "Úgy érted, hogy a menyét elhozta a menyét?"

Tudom, hogy butus, de én akkor is imádom! És ezúton szeretném megköszönni, azoknak a varázslóknak, akik ezeket a gyöngyszemeket létrehozták és megszínesitik nem csak az én, hanem minden nemzedék gyermek és felnőtt életét.