2010. december 31., péntek

12. Filmek melegen ajánlva 1.

Nyáron kezdtem el több olyan témájú blogot olvasni, amit meleg srácok írnak a mindennapjaikról, gondolataikról. Az egyikben felfedeztem egy olyan toplistát, amiben az 5 kedvenc meleg témájú film volt felsorolva. A napokban elgondolkoztam, hogy én mennyi ilyen jellegű filmet láttam, hirtelen azt hittem, hogy 5-nél többet nem igazán fogok tudni összeszedni, de aztán ahogy teltek a napok, egyre több jutott eszembe. Szép lassan alakult ki bennem, hogy megprobálom összeszedni a kedvenceimet, amik hatással voltak rám. Az jutott eszembe, hogy olvasva azt a bizonyos bejegyzést és a kommenteket, hogy szinte egyikben sem találtam vígájtékot, inkább csak komolyabb témájúakat. Magamból kiindulva én eléggé vegyes listát hoztam össze, bevallom nehéz volt kiválasztani melyik legyen az az 5, viszont az első hely az nem volt kérdéses. 

5. Boldogító nem



Howard, a középiskolai tanár homoszexualitás gyanújába keveredik, mikor egy diákja az Oscar-díjat átvéve ilyenképpen emlékezik meg róla. Ami természetes Hollywoodban, vihart kavar a kisvárosban. A botrány közepette Howard rájön, hogy talán nem is ismeri eléggé magát. 


4. Az órák 


Egy röpke nap óráiba sűrítve három nő megkapó története... 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni "Dalloway asszony" című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Mindhárom történet alapkérdése saját boldogságunk igazi célja és annak elérése mások életén keresztül. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli... Világszerte számtalan díjjal méltán jutalmazott alkotás.


3. Transamerica



Bree, lánykori nevén Stanley transzszexuális. Hosszú évek óta magányosan él Los Angeles-ben, és arra készül, hogy teljes értékű nővé váljon. Már csak egy hét, és az utolsó műtéten is túl lesz, férfiteste végérvényesen nőivé változhat. Ám egy váratlan telefonhívás nem csak a műtét idejét teszi kétségessé, hanem az egész életét a feje tetejére állítja. A New York-i rendőrségen prostitúció és drogügyek miatt letartóztatták 17 éves fiát; mivel Toby anyja már nem él, őt keresik meg. Bree nem akar tudomást venni a fiúról, akinek létezéséről a telefonhívásig nem is tudott, de terapeutája határozottan ellenzi a műtét addig, amíg nem tud szembenézni a múltjával. Bree kelletlenül elutazik New York-ba, és képtelen bevallani Toby-nak, hogy a konzervatív középosztálybeli női külső valójában az apját rejti; inkább egy egyházi segélyszolgálat tagjaként tünteti fel magát. Amikor rájön, hogy Toby Los Angeles-ig akar stoppolni, csak hogy megkeresse az apját, felajánlja, hogy magával viszi. Mindezt azzal a hátsó szándékkal teszi, hogy útközben majd kirakja a nevelőapjánál. A hosszú út alatt találkoznak múltjuk szereplőivel, és nemcsak egymást, hanem saját magukat is megismerik...

2. Angyalok Amerikában



Tudom, hogy ez egy tévé minisorozat, de akkor is itt a helye :)
A történet egyik szála egy meleg férfiről szól, aki elhagyja szerelmét egy mormon vallású magas beosztású hivatalnokért, aki sokáig próbálja elnyomni magában saját neme iránti vonzalmát. A történet másik oldalán a képmutató, konzervatív politikus áll, aki miközben kívülről a konzervatív ideológia elkötelezettje, valójában korrupt, másokon átgázoló ember, emellett AIDS vírussal fertőzött, amit mindenáron el akar titkolni a társadalom elől. A történet a konzervatív Ronald Reagan-i időkben játszódik, amikor az intoleráns társadalom olyan kényes témákkal találja szemben magát, mint a vallás, a melegek, és a 80-as években igazán elterjedő AIDS, amely ekkor már nem csak a homoszexuálisokat érinti.
Hihetetlenül megrázó és elgondolkodtató, nagyszerű színészek tolmácsolásában. Ennél a filmnél lettem odáig Justin Kirkért.


1. C.R.A.Z.Y.



1960. december 25-én megszületik Zac Beaulieu, egy átlagos kertváros átlagos családjába negyedik fiúgyermekként, egy mélyen szerető anya és egy fiaira végtelenül büszke apa óvó karjaiba. Zac legkisebb fiúként az apja kedvence lesz, közös kocsikázásaik, titkos nassolásaik legszebb gyermekkori élményeivé válnak. Ám korán kiderül, hogy Zac Beaulieu más, mint a többiek, különös egyénisége akaratán kívül indít el egy törésvonalat kettejük kapcsolatában. Az évek telnek, a kamaszkori lázadásokat a Pink Floyd, a Rolling Stones és David Bowie zenéje röpíti a szárnyán. Zac élete pedig folyamatos útkeresés. Ugyanolyan erővel akarja saját magát, a vágyait és identitását megtalálni, mint amilyen kétségbeesetten próbál megfelelni az apjának.

Ez az én toplistám. Ezen felül szeretném még megemlíteni a következő filmeket, amik szerintem meghatározóak:

Madárfészek, Philadelphia, Lesz ez még így se, Milk, És a zenekar játszik tovább, Shelter.

Végezetül még megemlíteném, hogy az Otthon a világ végén filmben csalódás volt, könyvben viszont egy nagyszerű élmény.

2010. december 29., szerda

11. Életem meséi


Sokat gondolkoztam a bejegyzés címén, eszembe jutott a "A mese az kell" A zene az kell alapján, de aztán még is másik mellett döntöttem.

Mindig is szerettem a meséket. Gyerekként örültem mikor ment a tévében vagy, amikor anyuék megszereztek egy mesét VHS-n, képes voltam rongyosra nézni őket tátott szájjal, teljesen elvarázsolva.

Visszagondolva jó érzés, hogy olyan meséken tudtam felnőni mint a Kockásfülű nyúl, A varázsceruza, Bob és Bobek, Jamie és a csodalámpa, No megállj csak, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Nils Horgenson kalandjai és sorolhatnám még estig.

Emlékszem akkoriban volt olyan, tudomásom szerint most nem igazán van ilyen, hogy a szülők elvihették gyermeküket délelőttönkként matiné vetítésekre, és rajzfilmeket lehetett megnézni. Két mese nagyon megmaradt bennem, az egyik egy egyszarvúról szólt, a másik pedig egy pandáról. A pandás nagyon bennem él a mai napig, hisz krokodil könnyekkel sírtam végig izgulva, hogy a kis pandának sikerüljön kimentenie anyukáját a cirkusz fogságából. Japán mese volt, hatottak a gyerekek érzelmi világára és a mai napig a fülemben cseng, ahogy a kis pandamackó Gálvölgyi János hangján sírva keresi az ő mamáját.

Meselemezeim is voltak, amiket szintén imádtam hallgatni, ezek közül nagy kedvenc volt a Pinokkió, ha jól emlékszem Pogány Judit tolmácsolásában.

Egész estés mesék közül a magyar vonatkozásban a Vuk nagy kedvenc volt, Az erdő kapitánya, kamaszként meg persze a Macskafogó. A mai napig könnyesre röhögöm magam és baráti társaságban kedvenc idézet e meséből az "Én állat? Hát én vezettem?" beszólás. (persze ehhez ismerni kell a mesét, a 4 patkányt és köszönet Szombathy Gyulának, hogy az orgánumát adta ennek)

De ha már mese, akkor ennek a legnagyobb varázslója nem más, mint Walt Disney. Tudom nyálasak, meg nem fedik a valóságot, de épp az a szép bennük, hogy elvarázsolnak másfél órára és én még a dalaikat is szerettem. Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke, Robin Hood, Pinokkió, Micimackó, Olivér és társai, 101 kiskutya, A kishableány, Szépség és a szörnyeteg, Aladdin, Oroszlánkirály. Ezek mára klasszikusok és számomra meghatározóak, bármikor képes vagyok a mai napi megnézni őket.

Legnagyobb kedvenc az Aladdin, de mégis a Micimackóban van a kedvenc jelenetem és szerintem az egyik legjobb beszólás, ami a magyar nyelv játékosságát tükrözi.

Micimackó egy kis domb körül császkál és észreveszi a lábnyomait, persze kis butus fejével azt hiszi, hogy azok másé. Csatlakozik hozzá Malacka és megkérdi mit csinál, erre Mackó azt feleli, hogy követi a lábnyomokat és probálja megtalálni azok gazdáját, mely szerinte egy menyété. Ketten mennek tovább és egy idő után persze feltünik, hogy már két féle lábnyom van. Ekkor Malacka megkérdezi öreg barátját, hogy "Úgy érted, hogy a menyét elhozta a menyét?"

Tudom, hogy butus, de én akkor is imádom! És ezúton szeretném megköszönni, azoknak a varázslóknak, akik ezeket a gyöngyszemeket létrehozták és megszínesitik nem csak az én, hanem minden nemzedék gyermek és felnőtt életét. 

2010. december 27., hétfő

10. Zene az kell


A zene az meghatározza az emberek életét, benne van a mindennapi életünkben. Mindenki hallgatja valamilyen formában: ébredéskor az ébresztő mellé bekapcsol a rádió, munkába vagy suliba menet mp3 lejátszón hallgatjuk, itthoni tevékenységek vagy munkahelyünkön is háttérben szólhat a zene, mikor barátainkkal beülünk valahova, ott is a háttérben felfedezhető, bevásárlóközpontokban is.

Az embereknek vannak kedvenceik. Ezeknek az előadóknak megvesszük (vannak, akik letöltik - pénztárcakímélő megoldás) a CD-jüket, zenei DVD-jüket, esetleg elmegyünk a koncertjükre, elénekeljük a dalaikat zuhany alatt vagy karaoke bárokban.

Meghatározó, hogy milyen zenét szeretünk. Hozhatjuk magunkkal otthonról, vagyis hogy apu/anyu/idősebb testvér mit hallgat, felvehetjük "útközben is" mondjuk baráti társaság által. vagy hallva a zenei csatornákon elnyeri tetszésünket.

Nálam gyerekkorban anyu kedvencei szóltak: Demjén, Cserháti, Queen, R-Go, Hungária. Az első hármat imádom, a mai napig, a másik kettőtől kirázz a hideg. Ezek mellé gyerekként megkaptam még Halász Juditot, a 100 Folk Celsiust és Levente Péteréket. Örülök, hogy ezeken a mesés gyermek dalokon nőhettem fel, ezekben még volt érték. Baráti társaság által ragadt rám Madonna és Bon Jovi, közben azért magam is szedtem össze pár előadott, akik tovább színesítették zenei ízlésvilágomat.

Szerencsére elég sok koncertre sikerült eljutnom, de sajnos még tervbe van véve pár.

Akikén voltam:

Demjén, Cserháti, Charlie, Republic, Bikini, Takáts Tamás Cher, Madonna, Bon Jovi (kétszer is, miatta utaztam a németekhez, mert a mocsok disznó nem jött ide), Robbie Williams, Klyie Minouge és jó pár előadó a különböző fesztiváloknak köszönhetően.

Akikére szeretnék még eljutani:

U2, Lady Gaga és Queen. Tudom, hogy Queent nehéz lesz összehozni eredeti felállásban, de ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára...

2010. december 24., péntek

9. Karácsony felnőtt fejjel


Emlékszem gyerekként izgatottan vártam a karácsonyt. Megírtam a levelemet Jézusknak, beleírtam gyermekhez méltó kivánságaimat. Izgatottan telt a karácsonyi sütés-főzés, ámultam, hogy hogyan került feldíszítésre a fa és az egyik pillanatban a  nem voltak alatta ajándékok, majd megszólalt az egyik karácsonyi dal és hirtelen ott termettek a kis szeretetcsomagok. Persze a család által az volt beadva, hogy ez mind Jézus műve, én meg gyermek fejjel persze ezt elhittem, nem gondoltam, hogy ez csak egy mese habbal.

Felnőtt fejjel tudom, hogy ez sajnos nem igaz. Mi magunk díszítjük fel a fát, mi magunk rakjuk alá az ajándékokat, mi agyalunk azon, hogy kinek mit vegyünk, napokat töltünk el azzal, hogy egyik boltból ki másikba be, készpénzzel és hitelkártyával csökkentjük az amúgy sem nagy bevételünket.

Lehet, hogy hülyeség, de én visszasírom az időszakot, amikor még "tudatlan" voltam. Hittem a nyusziban, a télapóban és az Úr fiában, akik egynapos kemény munkával örvendeztetik meg a világot. Valahogy az évek során, megtudva az igazságot, szép lassan eltünt az az igazi izgalom, eltünt a varázsa ezeknek az ünnepeknek. Rá kellett jönnöm, hogy főleg a karácsony, a nagy rohanásokról szól és a végén fáradtan egybe gyűl a család, megajándékozzák egymást, együtt esznek, beszélgetnek. Szép dolog és örülni kell az ilyen meghitt pillanatoknak. Ritka sajnos manapság, hogy a családok szeretetben összegyűlnek.

Mégis úgy érzem, a felnőtt fejjel átélt karácsonyi ünnepek, már nem olyanok, mint gyerekfejjel. Számomra elvesztette az igazi varázsát és néha szeretném visszakapni, hogy ugyan olyan izgatottan várjam az ünnepeket, mint anno.

2010. december 22., szerda

8. Sosem fogom megérteni...

... ha az ember fent van egy ismerkedős oldalon és bejelöli, hogy komoly kapcsolatot keres, akkor miért a popsijáról és a nemiszervéről vannak csak képek. Ezzel eléggé ellentmondásba kerül öngamával és az állításaival. Nálam az ilyen ember, már nem szavahihető... 

7. Coming coming coming ááááúúút


Folytatván az Első lépések írásomat, ott hagytam abba, hogy találkoztam egy sráccal. Cseten ismertem meg és vele megtörténtek a dolgok. Érdekes, hogy emellett nagyon jót beszélgettünk, olyan érzésünk volt, mintha már régebb óta ismernénk egymást. Elkezdtünk találkozgatni, egy idő után már nem csak lakáson, hanem azon kívül is csináltunk mindenféle programot. Egyre jobban közelebb kerültünk egymáshoz. A kapcsoltunk végül érdekesen alakult, mert én nagyon szerelmes lettem, de ő meg szeszélyes természetét nézve, nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy komolyabb kapcsolatba kerüljünk egymással. 9 hónapig ment a se veled se nélküled, míg végül megegyeztünk, hogy ennek sajna nincs értelme, mindenki menjen a maga útjára.  Időközben viszont nagyon megszerettük egymást és nem igazán sikerült kiszállnunk egymás életéből, így a mai napig beszélünk egymással, néha találkozunk.

Nagyon nehezen fogadtam el, hogy én beleszerettem egy srácba. Először tagadtam magam előtt, hogy ez nem fordulhat elő, ilyen nem történhet velem. Napok teltek el, míg feküdtem a sötét szobába, nem csináltam semmit, csak gondolkodtam. Éhesen a hűtőhöz botorkáltam, percekig néztem a tartalmát, majd komotosan becsuktam és visszafeküdtem. Nem sok mindenkivel beszéltem, ha hozzám szóltak, támodóan léptem fel. Nem igazán értette a környezetem, hogy mi van velem.

Aztán eljött a pont, hogy komolyan leültem és papírra - igazándiből wordbe :) - vetettem gondolataim, érzéseim és rá kellett jönnöm, hogy szerelmes vagyok. Egy srácba. Eljött a pillanat, hogy bevalljam magamnak: meleg vagyok. Eddig ez ilyen szinten nem merült föl, de most már kár lett volna tagadni.

Azzal, hogy tisztába raktam magamban a dolgokat, elfogadtam a tényt és ráadásul ezt egy szerelem közepén, úgy éreztem kár tovább titkoloznom és ha kell, felvállalom, hogy vele vagyok.

Először a hugomnak mondtam el, majd a legjobb barátomnak. Szerencsére mindketten nagyon jól fogadták, megértőek voltak, kiváncsiak és segítőkészek. Úgy éreztem, hogy ezek után, akiket még barátaimnak tartok - nem sok van, pár emberről van szó -, nekik is kitárulkozom. Mondhatom, hogy tényleg szerencsés ember vagyok, mert mindenki nagyon nyitott volt és megértő. Senki nem távolodott el emiatt, mindenki azt mondta, hogy szeret, mellettem áll és ettől a tényezőtől nem változik köztünk semmi.

A nehéz anyunak való kitárulkozás volt. Nála nem mertem könnyedén előjöni, bevallom mindegyik kitárulkozásomnál nagyon izgultam. Anyu érezte, hogy elakarom mondani és egy beszélgetés során előjött a téma és megbeszéltük. Azt mondta sejtette, nehéz volt elfogadnia, de most már tud róla beszélni, nyitott a dologra, ha kell szívesen megismeri, csak azt kéri ne faljuk egymást előtte. Végül erre nem került sor, hogy bemutassam neki, a párom nem szerette volna felvállalni magát és én ezt tiszteletben tartottam.

Volt azóta néhány kapcsolatom, de egyik se olyan komoly, hogy én bemutassam bárkinek is. Remélem idővel megtalálom azt az embert, akit felvállalhatok, akivel boldoggá tesszük egymást. Addig is probálkozom, ismerkedem, kevesebb sikerrel, de amint tudjuk a remény hal meg utoljára. Bár néha nagyon elegem van az egészből és feladnám, de talpra állok és eddig még mindig sikerült folytatnom az utamat...

2010. december 19., vasárnap

6. Szenvedélybetegség


A szenvedélybetegségek (addiktológiai kórképek) fogalmába tartoznak azok a magatartászavarok, amelyek bizonyos kémiai anyagok rendszeres fogyasztását foglalják magukba, a szertől függőség (dependencia) alakul ki abban az értelemben, hogy a személy nem tud lemondani e szerek használatáról, akkor is fogyasztja, ha a testi, pszichés, vagy szociális ártalmait érzékeli, és ha a szer fogyasztását környezete ellenzi vagy tiltja.

Ezt a meghatározást az egyik internetes oldalon találtam, amikor probáltam kutakodni, mi is tartozik a szenvedélybetegségek körébe. Van egy ismerősöm, aki pszichológus és szenvedélybetegeknek tart csoportos foglalkozást. A múltkor elég hosszasan beszélgettünk erről. Utána elgondolkoztam, hogy milyen életek lehetnek azok, amik szenvedélybetegségtől súlytottak. Eszembe jutott a Requiem egy álomért című film, ami brutálisan ábrázolja, a drogért való függőséget (a zenéje is zseniális).



Saját meghatározásom alapján a szenvedélybetegség az, amikor az ember függ valamitől, nem tud róla lemondani, egyszerűen megzavarodik, ha nem kapja meg, elvonási tünetei vannak, stb. Megprobáltam összeszedni, mik azok, amik függőséget tudnak okozni: alkohol, drog, cigaretta, szex, munka, napozás, evés, rend, fájdalom, gyilkolás, ember, kapcsolat...
Lehet vannak még, nekem hirtelen ezek jutottak eszembe. Lehet, hogy egy szakember bizonyos dolgokat nem sorolna ide, én a magam kis észjárása szerint igen.

Jobban belegondolva, mindannyian szenvedélybetegek vagyunk. Hisz mindenkinek van valami függősége, ami mindennapi boldogságot okozz neki, akár csak pár percre is. Aki azt vallja, hogy neki semmi nincs, az szerintem vagy hazudik - House szavaival élve, mindenki hazudik :) - vagy nem él az illető.

Magamat is besorolhatom a szenvedélybetegek táborába. Cigarettázom és tudom, hogy abba kéne hagyni. Remélem nemsokára sikerül. 

2010. december 18., szombat

5. Az első lépések


Vannak akik már igen korán tudják, hogy melyik csapatban játszanak és vannak, akik az évek során jönnek rá, hogy mi is van velük. Én a második csoportba tartozom.

Mindig is jobban kijöttem a lányokkal, könnyebben szót értettem velük, a fiúkkal csak úgy elvoltam. Kamaszként én is probálkoztam randizni, járni lányokkal kisebb nagyobb sikerekkel. Általában nem voltak hosszúak a kapcsolatok, 2-3 hónap után mindig megrekedt. Nem éreztem túl jól bennük magam, megvolt az elején az izgalom, a hódítás meg minden, de aztán valahogy eltünt az érdeklődés. Az már korán feltűnt, hogy nem csak a lányokat, de a fiúkat is megnézem, de úgy gondoltam ez normális, én  ilyen érdeklődő típus vagyok.

Az első munkahelyemen volt az első igazinak mondható kapcsolatom egy lánnyal, amik addig voltak, azok kis kamasz probálkozások voltak. Szerettem a lányt, nagyon is, de valszeg az vonzott benne, hogy kicsit elesett volt és felébredt bennem a humanitárius szellem, hogy segítenék rajta. Kb 1 évig ment a se veled se nélküled kapcsolat, ami a végére annyira kicsinált, hogy utána 2 évig nem is kerestem semmilyen kapcsolatot, nem igazán engedtem senkit olyan közel, hogy abból bármi is lehetett volna.

Közben a munka mellett levelezőn elkezdtem csinálni a fősulit. Levelező lévén elég sok volt a beadandó és az ember ilyenkor könyvtár és internet segítségével igyekszik összehozni valami épkézláb esszét. Mivel elég sokat ültem a gép előtt kutakodva, néha elkalandoztak a gondolataim és megnéztem mindenféle oldalt. Addigra már abszolút nem kerestem lányok társaságát olyan szinten. Egyik este eljutottam egy meleg fórumra, ahol sokan leírták gondolatukat, történeteiket azzal kapcsolatban, hogyan is döbbentek rá, hogy mi újság velük. Több olyan mozzanat, részlet, gondolat volt, amiben magamra ismertem, hogy ilyen nekem is volt.

Kiváncsiságból elkezdtem több fórumra írogatni, olvasni őket. Meleg cset oldalakra mentem föl és beszélgettem srácokkal. Hónapok teltek el, mire elérkezettnek láttam az időt, hogy talizzam egy szimpi sráccal. Nem történt semmi különös az első találkozáskor, csak beszélgettünk. Továbbra is feljártam csetre és egyre bátrabban találkoztam. Míg egyszer csak ejött a nap, hogy lakáson találkoztunk és történt egy két lájtosabb dolog. Ezután bűnösnek éreztem magam, hogy ez nem jó, nem értettem mi történik velem.

Megprobáltam ezután lányokkal ismerkedni, de közben mindvégig az volt az érzésem, hogy nem jó úton haladok. Így visszatértem a másik oldalra és ismerkedtem ott tovább. Egyre bátrabb voltam, egyre könnyebben keveredtem mindenféle kalandokba, sodródtam az árral, de úgy ténylegesen maga a szex teljes egészében nem történet meg.

Aztán egy este a cseten megismertem egy srácot, akivel úgy éreztem eljött az idő, hogy megtegyem. De erre majd egy következő bejegyzésben térek ki...

2010. december 10., péntek

3. Nem szeretem...

...a halat, a tengeri herkentyűket, a hideget, a bogarakat, a póktól kifejezetten kiráz a hideg, akár lehet apró vagy madárpók méretű - félek tőlük, a hűvös téli szelet, a hazugságot, ha hülyére próbálnak venni, ha kihasználnak, ha valakinek nincs semmiről véleménye, ha mindenre két szavas válasza van és harapófogóval kell azokat is kihúzni belőle, ha nincs benne élet, ha nem lehet semmiről vele beszélgetni, ha a humor angyala még csak a közelébe sem járt, ha pénztárcám jobban tetszik neki, mint én magam, a nagyképűséget, az agressziót, a háborút, a halált, a betegségeket, ha az első randi napján megjelenik egy pattanás az orrom hegyén, ha egy szórakozó helyen nincs behűtve a rövid ital vagy a Coca-Cola, ha a taxis a hosszabb útvonalon akar haza vinni gyök kettővel, ha az orrom előtt megy el a BKV adott járműve, ha kéregetnek tőlem kajára mikor látszik rajta, hogy alkoholra kell neki, ha nem halad a sor, amibe álltam és a mellettünk levő csak úgy süvítve fogyatkozik, ha a külföldi színészek nem a megszokott szinkronhangjukat kapják meg, ha nem kap elég szavazatot egy jó hangú feltörekvő és a zsűri ésszel fel nem fogható döntést hoz a tehetségkutató versenyben, ha korán kell kelni, leáll az internet vagy a gépem egy fontos pillanatban, ha lemondanak egy találkozót az utolsó pillanatban, ha elfogy valami itthon és már nincs nyitva semmi a közelben, ha a párom féltékeny és minden beszélgetés oda jut ki, hogy szeretem e őt, ha felhívok valakit és képtelen visszahívni vagy reagálni egy sms kérdésre, ha valaki állandóan legalább 20 percet késik minden egyes találkozóról, ha lemerül a telefonom egy olyan pillanatban, amikor iszonyat fontos lenne telefonálni és azt hiszem még hosszasan tudnám folytatni, de így elsőre és ömlesztve ennyi elég volt :) 

2010. december 8., szerda

2. Szeretem...


... a napfényt. Egyszerűen feltölt, imádok kiülni egy padra vagy csak kiállni az utcának arra a részére, ahova odasüt, melengeti a testem, a lelkem, a kedvem.

... a tengert. Ahogy hullámzik és azt nézve megnyugszik az ember, kikapcsol, az illatát, a sós ízét, a sokárnyalatban létező színét, a nyugalmát, a hirtelen haragját.

... a mozit. A hangulatát, hogy együtt ülök több emberrel egy nagy vászonra bámulva, hogy egyé tudunk válni a közönséggel a látvány hatásár, mikor együtt nevetünk, félünk, sírunk, sóhajtózunk és termszetesen csámcsogunk és szürcsölünk.

... a színházat. Hasonló a hangulat, mint a moziban - természetesen ott nem szürcsölünk és csámcsogunk -, kiöltözönk és megadjuk a tiszteletet a kultúrának és elvarászol a színászi játék, ami testközelben van.

... a festményeket. Persze csak azokat, amik számomra ábrázolnak is valamit és nem elvont agyszülemények pacái. Nagy kedvencek a tájképek és természetesen az impresszionisták nagy festője Monet, akiért képes voltam évekkel ezelőtt reggel 6-raa odamenni a múzeumhoz, csak, hogy láthassak a festményeit.

... a zenét. Sokféle zenét meghallgatok. Hozzá tartozik teljesen az élethez. Dúdolsz, táncolsz rá. Valamelyik megnyugtat, van amelyik felpörget.

... a meséket. Különösen a Disney féléket. Tudom, hogy álomvilág meg nyálas, de mégis elvarászol másfél órára és elfeledteti veled, milyen szőrnyűségek vannak odakint a nagyvilágban. Különösen nagy kedvenc az Aladdin, A kis hableány, Az oroszlánkirály és a Szépség és a szörnyeteg.

... anyuféle milánói makaronit. Szinte mnden héten tudnék belőle enni jól megszórva a tetejét trapista sajttal.

... a pizzát. Valszeg előző életemben olasz voltam :)

... Olaszországot. Ha már előző életemben olasz voltam és szeretem az ételeiket. Kivéve a tengeri herkenytűket. Gyönyörű tájai vannak, ámulatba ejtő a kultúrájuk és irigylésre méltó az ottani emberek mentalitása. Jó pár helyen jártam, de még vissza kell mennem oda.

... New Yorkot. Beleszerettem abba a városba. Oda is vissza kell menni. Tetszett a nagy város kettősége: a nyugalom: lásd Central Park, és a nyüzsgés: Times Sqare. 

... Madonnat. Nem a vallásbélit, hanem a pop nagyasszonyát. Mindig tud valami újat hozni és nem csak a sláger számait csipázom, hanem amikből nem lettek klippek. Azok közül van egy pár, ami jobban tetszenek, mint a slágerei. Ja és a koncertje a Kincsem parkban a nagy elázás ellenére is hatalmas élmény volt.

... Bon Jovit. Nyál rock, de akkor is parti song a Living on a prayer, a You give love a bad name és az It's my life és szerintem az egyik legszebb szerelmes szám az Always. Az 1995-ös Londoni koncertverziója meg kifejezetten fenomenális. Szerencsére őt is sikerült élőben "átélni" a németeknél. Kétszer is.

... Kim Basingert. 11 éves korom óta vallom, hogy a legszebb nő a világon. Punktum.

... Meryl Streepet. Ő a színészet királynője.

... Szakácsi Sándort, mert egyszerűen nála jobb Don Quijote-t nem láttam színpadon, megdöbbentett a Cella című darabjával és olyan orgánuma volt, ami egyedi a szinkronszakmában.

... Kovács Nórát. Kevesen tudják ki ő, de aki kicsit odafigyel a filmeknél és a sorozatoknál, emlékezhet arra, hogy bemondják magyar hangja Kovács Nóra. Nagyon imádom az orgánumát.

... Cserháti Zsuzsát. Egy istenkirálycsászárnő volt. Olyan érzelmeket tudot kifejezni a hangjával, amire kevesen képesek.

... Robin Cook könyveit. Nem bírom a vért, meg a kórházi dolgokat. Egyszerűen el tudnék ájulni tőlük. De az ő könyveit szeretem olvasni. Biztos ez valami terápia féleség, hogy olvasol a "félelmeidről és átéled".

... John Sandford könyveit. Azokból is a Davenport sorozatot. Davenport egy nyomozó, aki egy amerikai városban nyomozgat a sok gyilkos és őrült után.

... Rém rendes családot. Imádom a fanyar, egyben bántó humorát, hogy mindent kifiguráz, megkritizál és semmit nem vesz komolyan és görbe tükröt állít mindennek. Az évek során sikerült begyűjtenem az egész sorozatot DVD. Juhééé!

... végezetül a szeretteimet. Értem itt a családomat, a barátaimat és a kutyámat. Nélkülük nem lennék az, aki ma vagyok.

2010. december 7., kedd

1. Numero uno


Az életben sokszor kell az embernek kisebb-nagyobb, könnyebb-nehezebb döntéseket hoznia, mérlegelnie, eldöntenie merre tovább. Amerre billen a mérleg, arra befolyásolódik tovább az élet, kihat a mindennapokra.

A 80-as évek elején készült egy film, ami a holocaust egyik túlélőjéről szólt, bemutatva, hogyan tudott új életet kezdeni amerikában, hogyan probálta meg feldolgozni azt, ami épeszű emberként feldolgozhatatlan. Eredetileg ez egy könyv volt, melyet William Styron, amerikai író írt. Ez volt a Sophie választása. A film főszereplője Meryl Streep volt, aki megrendítő alakításáért elnyerte második Oscar-díját. A filmben meg kellett hoznia egy nehéz döntést, az SS tiszt parancsára választania kellett kit tart meg, a kislányát vagy a fiát. Azóta az angol nyelvben kifejezésként él, hogy ha valamilyen nehéz döntést kell hozni, akkor azt mondják, hogy It's a Sophie's choice.

Szerencsére nekem nem kellett ennyire nehéz döntést meghoznom, mint Sophienak a filmben. Mindenesetre nem volt könnyű elfogadni, hogy más vagyok. Fel kellett vállalnom önmagamat elsősorban magam előtt és idővel mások előtt. Ez nem volt egy könnyű döntés, de meghoztam és már sokkal jobb így az életem. Nem kell kitalálnom dolgokat, hazudni a környezetemnek. Én is tudom, ők is tudják. Elfogadtam, elfogadták.