Emlékszem gyerekként izgatottan vártam a karácsonyt. Megírtam a levelemet Jézusknak, beleírtam gyermekhez méltó kivánságaimat. Izgatottan telt a karácsonyi sütés-főzés, ámultam, hogy hogyan került feldíszítésre a fa és az egyik pillanatban a nem voltak alatta ajándékok, majd megszólalt az egyik karácsonyi dal és hirtelen ott termettek a kis szeretetcsomagok. Persze a család által az volt beadva, hogy ez mind Jézus műve, én meg gyermek fejjel persze ezt elhittem, nem gondoltam, hogy ez csak egy mese habbal.
Felnőtt fejjel tudom, hogy ez sajnos nem igaz. Mi magunk díszítjük fel a fát, mi magunk rakjuk alá az ajándékokat, mi agyalunk azon, hogy kinek mit vegyünk, napokat töltünk el azzal, hogy egyik boltból ki másikba be, készpénzzel és hitelkártyával csökkentjük az amúgy sem nagy bevételünket.
Lehet, hogy hülyeség, de én visszasírom az időszakot, amikor még "tudatlan" voltam. Hittem a nyusziban, a télapóban és az Úr fiában, akik egynapos kemény munkával örvendeztetik meg a világot. Valahogy az évek során, megtudva az igazságot, szép lassan eltünt az az igazi izgalom, eltünt a varázsa ezeknek az ünnepeknek. Rá kellett jönnöm, hogy főleg a karácsony, a nagy rohanásokról szól és a végén fáradtan egybe gyűl a család, megajándékozzák egymást, együtt esznek, beszélgetnek. Szép dolog és örülni kell az ilyen meghitt pillanatoknak. Ritka sajnos manapság, hogy a családok szeretetben összegyűlnek.
Mégis úgy érzem, a felnőtt fejjel átélt karácsonyi ünnepek, már nem olyanok, mint gyerekfejjel. Számomra elvesztette az igazi varázsát és néha szeretném visszakapni, hogy ugyan olyan izgatottan várjam az ünnepeket, mint anno.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése