19. Bolyongva céltalanul

Pár héttel a szakítás után otthon az ágyban merengek, forgolódok, nem tudok aludni. Úgy érzem muszáj eltűnnöm egy kicsit a világ elől, kimozdulni ebből a szorító érzésből, ami most áthatja a lelkem, a testem. Kevés alvás után ülök az ágyamban és elhatározom, hogy elmegyek. Nem tudom mennyi időre, de most el kell tűnnöm egy időre.

Összepakolom a hátizsákom, teszek bele ruhát, üdítőt, könyvet, zenét és cigit. Kimegyek a délibe, megnézem melyik vonat indul hamarosan, veszek rá jegyet. Elfoglalom a helyem, ablak mellett, hogy ha úgy tartja kedvem, nézhessem, ahogy a elsuhan mellettem világ.

A vonaton próbálok elmerülni a Fény harcosának kézikönyvében.  Leül mellém egy srác. Érzem, hogy néz. Elkezd hozzám beszélni. Idővel rájövök, hogy ismerem, az exem által. Tudom, hogy bejövök neki, de én nem akarok tőle semmit. Nem veszi észre, hogy nem vágyom társaságra, ő csak beszél. Magáról és másokról. Önmaga csodálatos, mások borzalmasak - véleménye szerint. Egy idő után elfog a rosszullét, nem bírom tovább hallgatni az ömlengését és a negatív megjegyzéseit. Elnézését kérem, hogy megkeresem a mellékhelységet, de helyette leszállok a vonatról a következő megállónál.

Nem tudom, hol vagyok, de első pillanatra megtetszik a hely. Megkérdezem a peronon álló embert, hogy hol is vagyok pontosan. Mikor elmondja, csak nézek, sosem hallottam erről a kisvárosról. Beszél hozzám, közben azon gondolkozom, hogy egy jó negyvenes miért akarja magát eladni huszonötnek. A mondandója végén felajánlja: körbevezet a városban. Udvariasan visszautasítom, és gyors léptekkel elindulok felfedező utamon.

Megéhezem, betérek egy gyorsétterembe. Egy kedves fiatal srác mosolyogva kérdezi, hogy mit kérek. Lassan sorolom fel kívánságom listáját. A tálca átadásakor ujjaival finoman megsimogatja a kezem, én beleborzongok az érintésébe. Furcsa kettősség van bennem az érintésétől. Jól esett, mégis rosszul érzem magam tőle.

Nagyon sokan vannak, alig találok helyet. Kis idő elteltével egy szőke, kék szemű srác kérdi, hogy leülhet e az asztalomhoz. Meg se várja a választ, leül és mesél az álmairól, a vágyairól és azok megvalósításáról. Magával ragadó a szenvedélyessége, de valami taszít benne. Szőke haj, kék szem... Ezek a vonások még fájó emlékeket hordoznak, így dolgom végeztével elbúcsúzok és kilépek az utcára. Süt a nap. Kedvem van sétálni.

Megállok egy zöldséges standnál, veszek pár zöld almát. A srác, aki kiszolgál, mesél a helyes táplálkozásról, az ízekről, az emésztőrendszer karbantartásának fontosságáról, gondolatait színesíti pár horoszkópos megjegyzéssel. A szemgolyóim helyet cserélnek unalmamban, így félbeszakítom a mondandóját, hogy sietnem kell és tovább állok.

Gyönyörűen süt a nap. Jó érzés, ahogy átjárja a testem a melegsége, jó érzés, hogy még mindig képes vagyok felfedezni az élet apró örömeit. Van remény. Leülök egy padra olvasni. Mellém ül egy srác, szótlanul nézz. Beszélgetni kezdünk, ami egy idő után kicsit interjúszerűvé válik. Én kérdezek, ő két szavas mondatokban válaszol. Fejét az ölembe hajtja, kezemet a mellkasára teszem. Kifogytam a kérdésekből, ő nem kérdez. Némán élvezzük a pillanatot. Hirtelen fölkel és elbúcsúzik. Tanulnia kell még aznap. Rám mosolyog, ujjaival megérinti az arcom, finoman megcsókol. Elsétál, időnként visszanéz, majd eltűnik. Lassan dél van. Nem vagyok éhes...

Arra bámulok, amerre a srác eltűnt, megszűnt körülöttem a világ. ebből az állapotomból hangos zene zökkent ki. Ül mellettem egy srác, zenét hallgat, nyitott szájjal rágózik. Felém fordul, megkérdi, hogy ismerem e ezt a zenét és az egyik fülhallgatóját a fülembe dugja. Megrázom a fejem, hogy nem ismerem. Pedig jó - válaszolja, és visszateszi a fülébe. Ülünk a pdon, én olvasok, ő zenét hallgat. Időnként feltesz egy kérdést, én igennel vagy nemmel válaszolok. Egy újabb csendes rész után, megkérdi leszophat-e? Annyira meglep a kérdés, hogy nem jön ki hang a torkomon. Sértődötten feláll és elmegy. "Ezek a mai fiatalok" - gondolat suhan át az agyamon, majd elmosolyodok.

Ideje tovább sétálnom. Az utcán nem sokan vannak, éttermek előtt sétálok el, lelkesen hívogatnak be, sorolják a mai menüt, kínálatot, de valahogy egyik sem hoz lázba. Az egyik étterem előtt dohányzik egy srác unottan, poénból megkérdezem, hogy mi a mai ajánlat. Rám nézz és azt mondja, amit szeretnék. Bemegyünk hátra a konyhába, leültet és neki áll elkészíteni a kaját. Mesterien bánik a késsel, olyan, mint amiket a főzőműsorokban szoktunk látni. Közben mesél, mesél a származásáról, hogy Szerbiából jött, mesél a volt barátjáról, aki öngyilkos lett és mesél az álmairól, hogy egy igényes étteremben szeretne főszakács lenni. Nagyon finom volt, amit főzött, megkérdem, meddig van nyitva és zárás után volna e kedve sétálni velem. Kedvesen nemet mond. Megköszönöm a vacsorát és kisétálok az utcára.

Esteledik. Találok egy panziót, a portásfiú mosolyogva köszönt, tudja hogyan kell megnyerni a vendégeket. Felveszi az adataim, felkísér a szobámba és elváláskor még hozzá fűzi, hogy ha bármi óhajom van, nyugodtan szóljak neki, egész éjjel ő lesz. Elfáradtam mára, hosszú utat tettem meg. Veszek egy forró fürdőt, elgondolkozom az elmúlt időszak eseményein. Mikor úgy érzem eléggé kiáztattam magam, kiszállok a kádból, megtörölközöm és felveszem a panzió által kikészített köntöst. Kopognak. Kinyitom az ajtót és a portásfiú áll velem szembe egy tányér süteménnyel. Behívom, elmondja, hogy a sütit a nagymamája sütötte.

Leültünk az ágyra, kérdezte milyen napom volt. "Sokat sétáltam és elfáradtam, kicsit fáj mindenem."  Megmasszíroz, ha szeretném – ajánlja fel. Belemegyek a játékba. Elterülök az ágyon, ő rám ül és masszírozni kezd. Jól eső érzés járja át a testem. Kezdi a vállamnál, majd a hátam, derekam, végig megy a kezeimen és befejezi a lábaimon. Fenekemre paskolva jelzi, hogy végzett. Megfordulok, kicsit elpilledve nézek rá. Odahajol és megcsókol. Engedek a csábításnak…

Reggel mikor felébredek, egy cetlit találok az éjjeli szekrényen. Vissza kellett mennie a portára. Felfrissítem magam, majd egy pokrócot felkapva, elsétálok a parkba. Útközben veszek reggelit. A parkban leterítem a pokrócot, majszolom a reggelim, élvezem a napsütést. Hirtelen árnyék vetül rám, felnézek és a portás fiú nézz le rám mosolyogva. Letelepedik mellém, váltunk pár szót, majd elterülve napozni kezd, én olvasok. Van valami meghittség, ahogy ott egymás mellett vagyunk a parkban. Koradélután felveti, hogy elvisz ebédelni egy kellemes kis vendéglőbe, nem vitatkozom vele, már amúgy is éhes vagyok.

Ebéd után sétálunk, majd sietni kell haza, mert össze kell készülnie az esti munkakezdésre. Egymagamban megyek tovább, majd elfáradva visszatérek a panzióba. Ledőlök egy picit pihenni, hisz nem sokat aludtam az éjjel. Már esteledik, mikor magamhoz térek. Megkívántam a pizzát, lemegyek, megkérdem tőle, hogy merre induljak. Elkezd útba igazítani, végül feldobja ötletként, hogy rendeljünk, mert ő is éhes. Éjjel, megint bekopog és együtt töltjük az estét. Hasonlóan telnek el a napok, eszembe jut, hogy vajon mindig ezt csinálja, kinéz magának egy vendéget, jól érzi magát vele, nincsenek kötöttségek, elvárások, hisz a másik fél úgy is csak egy ideig marad, ő meg elszórakoztatja addig. Őszintén én sem akarok tőle semmi kötöttséget, egyszerűen jó ez így, ahogy van, élvezem a dolgot.

Egy hét múlva látom, hogy kicsit hogyan beszélget egy újonnan érkező vendéggel. Tudatosul bennem, hogy az én időm nála lassan lejár. Másnap reggel összepakolok és kijelentkezek. Szerencsére nem ő dolgozik, így könnyedén letudok lépni, mindenféle kínos pillanat nélkül.

Sétálva a megyek a vasútállomásra, közben veszek magamnak egy jégkrémet. A parkhoz érve egy kiskutya fut oda hozzám farkát csóválva. Elmosolyodom, köszönök neki és megsimogatom. Mikor odaér a gazdája, aki egy nagyon helyes fiatal srác, rá mosolygok és megszólítom. Sétálunk, közben kutyás történeteket osztunk meg egymással. Elkísér a vasútállomásra. Búcsúzásnál telefonszámot cserélünk, de nem hiszem, hogy bármi is lesz a dologból, de mégis jó érzés önt el.

Megveszem a jegyem, még egy félórát kell várnom a vonatra. Leülök egy padra és elgondolkodom a kis kiruccanásomon. Egy srác zökkent ki a gondolataimból. Megkérdezi, hogy merre találja azt a kis múzeumot, ahol én is jártam valamelyik nap. Elmondom neki, megköszöni, majd leül mellém. Azt mondja: szimpatikus vagyok neki, szeretne megismerni. Közlöm vele, hogy nemsokára elmegyek, így felesleges, de ő erősködik, hogy beszélgessünk. Mesél magáról, közben egy nyugodt perce nincs, egyfolytában fészkelődik, időnként becsukja a szemét és gesztikulálva magyaráz, ugrál egyik történetéből a másikba. Hihetetlen, hogy minden félőrült megtalál - gondolom magamban, majd szerencsére megérkezik a vonatom és otthagyom őt a mondata közepén.

A vonaton ismét ablak mellé ültem, nézem, ahogy elsuhan mellettem a táj. Megkérdi egy fiatal, alacsony srác, hogy leülhet e mellém. Jól eldumálunk a munka, mint mindketten hasonlóval foglalkozunk. Sztorizgatás közben elröpül az idő és megérkezünk a délibe. Leszállás előtt megkérdem volna e kedve valamikor találkozni, de azt mondja foglalt. Ez az én formám.

A metrón olvasok, már csak pár oldal van hátra. Leszállok, megyek fel a mozgólépcsőn és az aluljáróban felfigyelek egy srácra, aki egy marionett bábbal áll és szórakoztatná a népet, ha valaki figyelne rá. Kis kalapjában, eddig nem sok pénz gyűlt össze, dobok neki egy kis aprót, amit ő mosolyogva megköszön, csillogó szemmel leül a földre és megkérdi, hogy merre voltam eddig. Leülök mellé, ránézek és visszakérdezek, miért te merre voltál...