336. A táborban

A Fiú egy táborban ismerte meg a Srácot. Mindketten 16 évesek voltak. Az első napokban nem beszéltek egymással. A Fiúnak feltűnt, hogy amikor a Sráccal találkozik a tekintete, a Srác zavartan másfelé nézett. Egyik este a Fiú nem tudott aludni, csak forgolódott. Úgy döntött inkább sétál egyet. Ahogy kilépett a faházból, megcsapta orrát a természet illata. Magába szívta és felnézett a csillagos égre. "Holnap is jó időnk lesz" - gondolta magában. Az éjjel is kellemes idő volt. Nem volt meleg, de hűvös sem. Sétálni kezdett, majd úgy döntött, hogy a közeli folyó part felé veszi útját. Ahogy odaért látta, hogy a Srác ott ül a parton és kavicsokat dobál unottan a folyóba.

Mikor odaért mellé a Srác felnézett rá, majd zavartan visszakapta tekintetét a folyóra. A Fiú leült mellé. Hosszú perceken keresztül csak ültek egymás mellett szótlanul. "Látom te sem tudsz aludni" - törte meg a csendet a Fiú. A Srác elhajított még egy követ, majd  szabadkozni kezdett, hogy rosszul alszik idegen helyen. A Fiú egy idő után azt vette észre, hogy a Srác egyre jobban megnyílik. Magától, nem kellett kérdezgetni. Elmesélte, hogy azért alszik rosszul, mert nem tudja, hogy a húga és az apja, hogy boldogulnak ebben az egy hétben nélküle. Édesanyját elvesztette, mikor a húga megszületett. Apukája azóta próbálja őket nevelni, megadni nekik, amit csak tud. Több műszakban dolgozik, sok felelősség hárul a Srácra.

A Fiú csak ült és hallgatta őt. Nézte, ahogy a Srác beszél és kiönti neki a szívét. A Srác végül elhallgatott és újra elkezdte dobálni a kavicsokat. Ekkor a Fiú kezdett el mesélni magáról. Elmesélte, hogy az apja alkoholista volt és előszeretettel verte őt és az anyját. Egy este az apja haza felé jövet kiszédelgett az úttestre és egy kamion vetett végett a rémálmuknak. Azóta az anyjával élnek kettesben, csendesen.

Némán ültek tovább. Nézték a folyó sodrását, hallgatták az éjszakai természet hangjait. Végül a Fiú szólalta meg: "Nekem nem tetszenek a lányok". A Srác nem reagált. Csak nézett továbbra is maga elé. A Fiú ezt még soha senkinek nem mondta el. Még soha senkinek nem mondta el, hogy nem nézi meg a lányokat, nem vágyik a bársonyos bőrükre, nem hozza őt lázba az illatuk, a kinézetük, a nevetésük. Szerette volna már ezt valakivel megosztani, nem tudja miért egy idegennek mondta el először. Hosszú néma csend után a Srác csak annyit mondott, hogy "Nekem sem". A Srác is egy ideje hordozta magában ezt a titkot és örült, hogy végre hangosan kimondhatta. Örült, hogy megoszthatta olyasvalakivel, aki megérti az ő helyzetét.

Mintha egy ajtó kinyílt volna számukra. Ezután meséltek egymásnak mindenféléről, kibeszélték a táborban lakókat, önfeledten nevetgéltek és dobálták a kavicsokat. A nap kezdett ébredezni és a hajnali harmat megjelent a fűszálakon. Felálltak és visszasétáltak a táborba. A tábor bejáratánál megálltak és hosszasan nézték egymást zavartan. Végül a Fiú előre lépett és megcsókolta a Srácot. A Srác visszacsókolt. A végén csillogó szemmel mosolyogtak egymásra. Kézen fogva, némán sétáltak vissza a faházakhoz. Még mindenki aludt. Senki nem látta őket. Tudták, hogy életükben új fejezet kezdődött.

Folytatása következik....