36. Volt egy fiú

A szomorúság, a mély fájdalom és az elveszettség érzése járta körbe a fiút. Nem tudta mit csináljon, merre folytassa tovább az útját. Elvesztette szerelmét, munkáját, álmait és az önbecsülését. Sötétnek látta a világot, nem tudott örülni semminek, semmi nem csalt mosolyt az arcára. Sötét szobában feküdt, napokig nem fürdött, korgó gyomorral erőtlenül járkált lakásában. Csak a cigaretta és az alkohol enyhített belsejét felfaló fájdalmán. Gondolkodott, tépelődött, magában beszélt, időnként hangtalanul végig folyt arcán könnyeinek folyói. Nem tudott rendesen aludni, ha mégis sikerült elszenderednie, álmai még jobban felkavarták.

Telt, múlt az idő és a fiú közömbössé vált. Kijárt már a fényre, eljátszotta a mosolygó ifjút környezetének, de legbelül több sebből vérzett. Nem törődött semmivel, sodródott az árral, kifejezéstelen arccal nézte, mi történik körülötte.

Az idő enyhíti a fájdalmat - mondogatták neki, de ő nem hitt ezeknek a közhelyeknek. Mégis az idő múlásával tapasztalta, hogy van valami a régi bölcs mondásokban. A fiú szép lassan elkezdte összeszedegetni széthulló darabjait, vérző szívére gyógyfüvet rakott, sajgó lelkére gyógyteát ivott. Újra elkezdte látni a fényt, újra érezte, hogy lehet, hogy van tovább. Csak fel kell állnia és küzdenie kell álmaiért.

A fiú erőt vett magán, lassan és nehézkesen feltápászkodott, elindult a lehetőség ajtaja felé. Mikor odaért, kezét a kilincsre helyezte, hosszú percekig némán nézte, majd lenyomta a kilincset és kilépett a zajos világ forgatagába. Félt, de tudta, hogy járt már ezen a helyen, csak újra fel kell vennie a ritmust. Nem lesz semmi baj.

A fiú újra talált munkát, újra kezdte az ismerkedést. Az élet kínál mindig lehetőségeket, csak észre kell venni őket és élni kell velük.