Mindenkinek meg van a maga keresztje. Ezt cipeli teherként egész élete során. Az ember vagy rájön mi ez és megprobál tenni ellene vagy nem ismeri fel és egész életében cipeli és rácsodálkozik az élethelyzetekre, hogy miért mindig ugyan az történik vele.
Az elmúlt években megtudtam mi az én keresztem. Az élet úgy hozta, hogy voltam több olyan embernél, találkoztam olyanokkal, akik erre rávilágítottak. Baráti társaságban, vagy általam alig ismert ember nyitották fel a szememet. Voltam több "szakembernél" is, mint jósnő, boszorkány, energialátó, horoszkópos muci és pszichológus.
Sosem értettem, hogy miért vagyok felületes másokkal kapcsolatbn, miért nem engedek közel magamhoz embereket, ha meg közel engedem, miért várok el tőlük dolgokat és miért viselem iszonyatosan nehezen, ha elhagynak. Félek attól, hogy nem szeretnek eléggé és szónélkül lelépnek?
Nem tudom mennyire van értelme ezeknek a dolgoknak, hogy tényleg ez miatt van, hogy az élet mintha ismételné önmagáét és átélem újra és újra ugyan azt a helyzetet.
Rávilágítottak arra, hogy a párkapcsolataimban vágyom arra a szeretet szintre és piedesztára emelésre, amit gyerekkoromban megkaptam a nagyszülőktől, akiknél felnőttem és amit kamaszkoromban haláluk által elvesztettem. Arra vágyom, hogy feltétel nélkül úgy szeressen a párom, mint ők? Hogy hittesse el velem, hogy én vagyok a világ közepe? Van benne valami sajnos. Tényleg ilyesmire vágyom, ezt kutatom. Ha nem kapom meg, arrébb állok, ha pedig szeretem a másikat, akkor tudatalatt "kierőszakolom", tesztelem a másikat, mit tenne meg értem. Ezt eddig nem vettem észre. De visszagondolva azt hiszem van benne igazság.
A másik, hogy rávilágítást kaptam arra is, hogy miért viselem nehezen, ha a párom nem szeret és elhagy. Állítólag ez visszavezethető arra, hogy én nem ismerem a biológiai apámat. Feltételezések szerint ezért nem bírom, ha valakinek nem kellek egy párkapcsolatban egy idő után. Mert apámnak se kellettem?! Eldobott magától. és azért? Fura az egészben, hogy nem éreztem gyerekként ennek hátrányait, mert sok szeretet kaptam és anyu második férjével igazán jó apa-fia kapcsolat alakult ki. Ezért rendelem magam alá a kapcsolatban, meghunyászkodva, ha azt érzem, hogy a másik menni készül, ha úgy érzem elveszítenem őt? Ezért viselkedem kétségbeesetten?
De mégis ezek a dolgok ennyire kihatnak a mostani életemre? Lehet, hogy nem is olyan zagyva és kitalált dolog a pszichológia meg a többi manapság divatos lelki dolgok?
Nem igazán tudom hogyan kéne ezen változtatni, de muszáj lesz valahogy. Ez így most nem funny! Biztos nekem kell rájönnöm, az univerzum biztos segít ebben. De még nem tudom hogy, de tudatosnak, eltökéltnek és erősnek kell lenni. Sikerülnie kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése