Mindenhol azt írják és mondják, hogy nem csak a sima nyárnak, de a vénasszonyok nyarának is vége. Ez fájó szívvel veszem tudomásul. Újra hosszú hónapokat kell arra várni, hogy újra a napfény simogassa az arcunkat, újra élénk színek vegyenek minket körül..
Újra itt van az ősz, fakul a környezetünk, fúj a szél, esik az eső, hidegebb van, rétegesebben kell már öltözködni.
Ilyenkor úgy érzem rossz helyre születtem. Engem a napfény éltet, a kellemes hőmérséklet, amikor egy szál pólóban rohangálhatok, amikor nem sötétedik már délután 4-kor és zöldben virítanak a fák, énekelnek a madarak.
Szomorú vagyok így vasárnap. Erről pedig Póka Angéla előadása jut eszembe. Meg is hallgattam. Újra... meg újra. Még mindig beleborzongok az előadásába. Fájdalmasan gyönyörű.
